2015. március 4., szerda

DigiTrains 2.5 a Play-en

2.5-ös verzió újdonságok:


Forgalmista játék: pályarajz készítés javasolt lépései

1.    Pályarajz megrajzolása
2.    Váltók felvitele az ESZKÖZÖK menüben
3.    ESZKÖZÖK menüben váltók ikonjainak összehasonlítása a valósággal (egyenest mutasson a program mikor a valóságban is egyenes). Ha nem jó, akkor hosszú érintéssel szerkesztés, és bepipálni az "Eszköz állapotának megfordítása" opciót
4.    PÁLYARAJZ menüben a váltókat felhelyezni a pályarajzra. Adott váltó hosszú érintésével állíthatjuk be melyik című váltó tartozik hozzá.
5.    Ezután parancs módban ellenőrizni a pályarajzon az összes váltó helyes működését. Biztber kikapcsolva érintsük meg az összes váltót és hasonlítsuk össze a valós állással (ehhez már kell a forgalmista játék megvásárlása)
6.    Ha valamelyik váltó nem jót mutat:  pályarajz szerkesztés menüben az adott váltó hosszú megérintésével szerkesztened kell a váltó beállításait: „Mutasd a váltó ferde szárát mint egyenes a pályarajzon” opciót kell majd úgy beállítanod, hogy a pályarajzon is jól álljon a váltó.
7.    Ezután lehet a vágányutakat beállítani és tesztelni (ha egy vágányút több váltót tartalmaz és nem akar mindegyik átállni, akkor:  ESZKÖZÖK (váltó ikon) menüben az adott váltó hosszú megérintésével szerkesztened kell a váltó beállításait: az eszköz kapcsolási késleltetését növelni kell (pl: 600-ra). Ha így se jó, ellenőrizni kell, hogy a vágányútban jól állítottuk-e be a váltó állapotát
8.    Ezután lehet a szakaszokat is felvinni ha foglaltság érzékelés is van.

Forgalmista játék: váltók megfelelő konfigurálása
A pályarajz használata esetén a váltók „egyenes” állása mindig a váltó vízszintes vagy függőleges szárai. Az a szár, amelyik 45 fokban (ferdén) van, az a kanyar alapértelmezésben. Az alábbi pályarajzon pirossal keretezve láthatók azok a váltók, ahol ez a logika nem megfelelő, hiszen a váltók elhelyezkedése miatt ott a valóságban az az egyenes ami a rajzon ferdén 45 fokban van.



Ilyen esetben a következő a teendő, hogy a forgalmista játék során a megfelelő vizuális visszajelzést lássuk a kijelzőn (miközben az eszközök menüben is helyes állását látjuk a váltónak):
Ha valamelyik váltó nem jót mutat:  pályarajz szerkesztés menüben az adott váltó hosszú megérintésével szerkesztened kell a váltó beállításait: „Mutasd a váltó ferde szárát mint egyenes a pályarajzon” opciót kell majd úgy beállítanod, hogy a pályarajzon is jól álljon a váltó.



Sebesség kijelzés: aktuális 40 km/h hiba javítás
Amennyiben a sebesség kijelzést „aktuális 40 km/h” módban használtuk és módosítottuk, hogy hány sebességlépcsőben adja ki a program a parancsot, akkor a kijelzés hibás adatokat mutatott. Ebben a verzióban a 40 km/h-nak megfelelő sebességlépcső a maximum 128-as tartományban kerül mentésre és szükség esetén átszámításra ha 14 vagy 28-as sebességlécsőt használunk. Sajnos ennek következménye az, hogy aki már beállította az „aktuális 40 km/h” sebességszámítást 14 vagy 28-as sebességlépcső tartományban, annak újra be kell állítania. Aki 128-asban mentett, illetve aki a sima „Sebességlépcső”, „Automatikus” vagy „Számítás” módot használta, azt nem érinti a változás.



Forgalmista játék: pályarajz rácsmérete módosítható
A továbbiakban a pályarajz rácsmérete új pályarajz létrehozásakor, vagy meglévő pályarajz betöltésekor módosítható. Az eddig megszokott méret elnevezése a továbbiakban a „Nagy”. Ezen kívül választható „Kicsi” és „Közepes”.

A „Kicsi” méret az eddigi „Nagy” méret fele. A „Kicsi” és „Közepes” méret elsősorban a gyengébb felbontású tableteknél lehet jól használható, általuk nagyobb méretű pálya is berajzolható úgy, hogy az ujjunkkal még kényelmesen tudjuk kezelni. A „Kicsi” méretnél hasznos lehet egy érintő toll használata a szerkesztő módban. Továbbá a „Kicsi” mód kényelmesen használható lehet egy android miniPC-n FullHD felbontásban egy közepes méretű (páldául 23”-os) minitorral és egérrel.
Nagy rácsméret:





Közepes rácsméret:






Kicsi rácsméret:



Forgalmista játék: foglalt szakaszok frissítésének optimalizálása

2015. február 18., szerda

DigiTrains a 424-es Vasútmodellező klub kiállításán


2015. február 21-én szombaton 10-14 óra között meg lehet nézni, ki lehet próbálni a DigiTrains alkalmazást a 424-es vasútmodellező klub Budafoki kiállításán. Az emeleten lesz egy digitális terepasztal, melyen egyébként a Traincontroller szoftverrel automatikus közlekedés is lesz. Akit érdekel a digitális modellvasút és a benne rejlő lehetőségek, kíváncsi hol tart most az automatizálás és vezeték nélküli okostelefonos, tabletes vezérlés, azt várjuk szeretettel.


2015. február 3., kedd

DigiTrains 2.4 frissítés

2.4-es verzió újdonságok

Tablet nézet optimalizálás

Az utóbbi időben többféle tableten is teszteltem az alkalmazást. A mozdony vezérlő egyedi tabletes kinézete bizonyos eszközökön lassan reagált. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy a kijelzőn nagyon sok objektumot (vezérlő gombot, csúszkát, listákat) kell megjeleníteni, és ehhez sok erőforrásra van szükség az eszköztől. Régebbi, gyengébb tabletek ezért lassan reagáltak a gombnyomásokra (pl: egy Samsung Galaxy Tab 3 is lomha volt, ellenben a Tab 4-en kifogástalanul gyorsan reagálnak a gombok. A Tab 2 pedig szinte használhatatlan volt). A problémára a megoldás, ha csökkentjük a megjeleníteni és kezelni kívánt objektumokat. A hangos utastájékoztatás kezelése az egyik legösszetettebb, ennek kivételével már Tab 2-őn is gyors az alkalmazás. Ezért a továbbiakban a tablet nézetben a hangos utastájékoztatás nem érhető el a középső panelon. A fejlécben található ikonnal természetesen továbbra is elérhető. Tipp: a mozdony vezérlő nézetben a hangos utastájékoztatás lejátszható, ha a fejlécben lévő ikonját hosszan érintjük meg. Mindig a legutóbb beállított tájékoztatás kerül lejátszásra.

Módosított védőváltó logika




A forgalmista játékban a vágányutak szerkesztésénél a zöldre kijelölt váltók beletartoznak a vágányútba, míg a pirosra jelölt váltók úgynevezett védőváltók lesznek. Amennyiben egy vágányút állításánál a benne lévő védőváltók foglaltak vagy egy másik már kijelölt vágányútba tartoznak, de állapotukat nem kell változtatni, akkor a vágányút állításra kerül.

2015. január 13., kedd

DigiTrains 2.3 letölthető a Play-ről

A mai napon frissítettem a DigiTrains-t a Play-en. Újdonságok:
-Sebesség kijelzés km/h-ban
-Keresési lehetőség a listákban
-Mozdonyok csoportosíthatóak
-Új vágányút-felépítési logika a forgalmista játékban


Részletek:

Sebesség kijelzés km/h-ban

Mostanáig a sebességkijelzés kizárólag sebességlépcsőben történt.
Mostantól a sebességet km/h-ban vagy mph-ban is tudja jelezni a program a beállításoktól függően. 



A sebesség beállításokhoz érintsük meg a sebességet a „Mozdony vezérlő” menüben (vagy a mozdony beállításiban válasszuk az új „Sebesség kijelzés” menüpontot.



4 lehetőség közül választhatunk:

1.   Sebességlépcső: Nincs sebességszámítás. Az aktuális sebességlépcső mutatása.
2.   Automatikus: A sebességlépcsőkből egy alapértelmezett matematika szerinti számítás. A maximális sebességet 120 km/h-nak veszi. Pontosabb sebességkijelzés érdekében válassz másik lehetőséget.
3.   Aktuális 40 km/h: >Az aktuális sebességet vesszük 40 km/h-nak: Indítsd el a mozdonyt és gyorsulj fel szemre 40 km/h-ra. Ezután tartva ezt a sebességet lépj be ebbe a menübe és jelöld ki az Aktuális 40 km/h lehetőséget. Ments a pipával. Pontosabb sebességkijelzés érdekében válassz másik lehetőséget.
4.   Számítás: Jelölj ki egy 1 méteres szakaszt a pályán. Gyorsítsd fel a mozdonyt a szakaszon kívül 50%-os sebességre (7-re 14 sebességlépcsőnél, 14-re 28 sebességlépcsőnél, 63-ra 128-as sebességlépcsőnél). Tartsd ezt a sebességet és mérd meg egy stopperrel hány másodperc alatt teszi meg a kijelölt 1 méteres utat a vonat. Írd be a mért értéket másodpercben az alábbi szövegmezőbe. Pontosabb mérés érdekében kijelölhetsz hosszabb szakaszt is. Például jelölj ki 5 métert és mérd meg mennyi ideig tart ezen végigmennie a vonatnak. A végén az eredményt osszd el 5-tel (ha 5 métert jelöltél ki). Továbbá lemérheted többször az időt és átlagolhatod.

Ezen kívül kiválaszthatjuk, hogy a kijelzés km/h-ban vagy mph-ban legyen-e. A pipával menthetünk és készen vagyunk. Ezt minden mozdonyhoz egyedileg beállíthatjuk. A fent leírt módszerek lineáris sebességgörbe esetén működnek pontosan, nem lineáris görbe esetén a magasabb sebességnél kevésbé pontos a számítás.


Keresési lehetőség a listákban

A „Mozdony könyvtár”, „Eszközök” és „Vágányutak” menüben új keresés ikon jelent meg alul a kijelző közepén. Ezzel attól függően, hogy a listánk rendezése név vagy cím szerint történik-e, névre vagy címre szűrhetünk.



Írjuk be a szűrni kívánt nevet vagy címet. A program egyezést fog keresni a listában található elemekkel. Mozdonyoknál szűrhetünk mozdony csoportra is, illetve kilistázhatjuk a mozgó járműveket is.



Találat esetén csak az egyezéseket mutatja.




Módosult a vágányút felépítés menete forgalmista játékban:

1.    Beállnak a vágányúthoz tartozó váltók az adott állásba.
2.    Megjelenik a beállított vágánycsík
3.    A vágányúthoz tartozó jelző szabad jelzésképet ad


Mozdony csoportok:

A jövőben csoportokba tudjuk sorolni mozdonyainkat. Így ha sok vonat van a mozdony könyvtárunkban, akkor szűréssel szűkíthetjük majd a listát. Új mozdony hozzáadásánál vagy egy meglévő mozdony beállítási menüjében egy új gomb jelent meg „Hozzáadás csoporthoz” néven. Ezt megnyomva egy meglévő vagy új csoporthoz rendelhetjük a mozdonyt. Amennyiben nem választunk csoportot új és meglévő mozdonyaink automatikusan az „Összes” csoportba kerülnek.





A JMRI-ből letöltött mozdonyok a JMRI-ben beállított mozdony csoportba kerülnek. Fontos, hogy a DigiTrains-ben egy mozdony csak egy csoportban szerepelhet, ezért ha JMRI-ben több csoporthoz is hozzá van rendelve a mozdony, akkor az első csoportba kerül letöltéskor.

2015. január 6., kedd

Modul-terepasztal DigiTrains teszteléséhez

Az elmúlt egy évben nem csak a DigiTrains programot írtam gőzerővel, hanem kikapcsolódásképpen saját modulokat is építettem, melyek végre körbeérnek a nappaliban. Persze a modulokat a tárolóban tartom, de havonta egyszer összerakom őket játékra. Az összeszerelés és szétszedés kb. másfél-másfél órát vesz igénybe. 6 fő tud rajta egyszerre játszani, két forgalmista és 4 mozdonyvezető. Természetesen DigiTrains-szel használjuk, így a jövőben ezen a modulasztalon is tudom fejleszteni az új funkciókat.

A teljes album megtekinthető itt.